Városlista
2026. május 21, csütörtök - Konstantin

Hírek

2026. Január 28. 07:42, szerda | Sport
Forrás: MTI

Szalai Attila a lengyel Pogon Szczecinhez került kölcsönbe

Szalai Attila a lengyel Pogon Szczecinhez került kölcsönbe

A válogatott Szalai Attila kölcsönben a lengyel bajnokság élvonalában szereplő Pogon Szczecin labdarúgócsapatában folytatja a pályafutását.

A klub kedden, a honlapján jelentette be a magyar játékos megszerzését, a védő az idény végéig erősíti majd az együttest.

Szalai eddig - tavaly nyár óta - a török Kasimpasánál szerepelt, ugyancsak kölcsönben a német Hoffenheimtől. A mostani szezonban 15 mérkőzést játszott a török Szuperligában, egy gólpassza volt, nyolc mérkőzésen ő viselte a csapatkapitányi karszalagot.

Az 50-szeres válogatott, 28 éves védőről a Pogon Szczecin kiemeli, hogy tapasztalt játékos, a nemzeti csapattal ott volt a 2020-as és a 2024-es Európa-bajnokságon is.
"A játékos sikeresen átment az orvosi vizsgálatokon, és a vasárnapi bajnoki mérkőzésen, a Motor Lublin ellen már az edzői stáb rendelkezésére áll" - írták.

Szalai Attila már 14 évesen légiós lett az osztrák Rapid Wiennél, onnan a Mezőkövesdhez került, aztán a ciprusi Apollon Limasszolt, majd a török Fenerbahcét erősítette, 2023-ban pedig 12,3 millió euróért a Hoffenheimhez szerződött. A német egyesület először a Freiburgnak adta kölcsön, majd tavaly tavasszal a belga Standard Liége-nek, ahol sérülés miatt csak öt mérkőzésen lépett pályára.

A Pogon Szczecin 18 forduló után 21 ponttal a tizedik helyen áll a 18 csapatos Ekstraklasában.

Címkék: Sport, szalai attila

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 21. 07:13, csütörtök | Sport

Európa-liga - Az Aston Villa legyőzte a Freiburgot a döntőben

Az Aston Villa 3-0-ra legyőzte az SC Freiburgot a labdarúgó Európa-liga szerda esti döntőjében, Isztambulban.

2026. Május 20. 19:08, szerda | Sport

Az akarat diadala

Nagy csaták közepette nyert a rabócsiringen Nagy Ádám gokartversenyt.

2026. Május 18. 07:38, hétfő | Sport

Férfi kézilabda vb-selejtező - A magyar válogatott nem jutott ki a világbajnokságra

A magyar férfi kézilabda-válogatott nem jutott ki a januári olimpiai kvalifikációs világbajnokságra, mivel a csütörtöki 31-29-es vereség után vasárnap Veszprémben csak 31-30-ra győzte le Szerbiát a selejtező visszavágóján.

2026. Május 17. 08:39, vasárnap | Sport

Labdarúgó NB I - Kisvárdai sikerével bajnok a Győr

Az ETO FC Győr nyerte a labdarúgó Fizz Liga 2025/2026-os kiírását, miután a 33., utolsó forduló szombati játéknapján 1-0-ra győzött a Kisvárda vendégeként.