Hírek
2024. Október 08. 07:22, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
Navracsics Tibor: elindítják a Versenyképes járások programot
Jövő januártól minden magyarországi járás garantált éves fejlesztési forráshoz jut a Versenyképes járások program keretéből – jelentette be a közigazgatási és területfejlesztési miniszter hétfőn Budapesten.
Navracsics Tibor közölte: a program elindításának célja, hogy nagyobb dinamikát adjanak a területi felzárkózásnak. A jövőben szisztematikusabb fejlesztéspolitika valósulhat meg az uniós források és a Magyar falu program forrásai mellett a területfejlesztési alap bekapcsolásával.
Ismertetése szerint a program lényege, hogy az iparűzési adó 2025. évi többlete kerülne be a területfejlesztési alapba és válna „visszapályázhatóvá” a járások által. Ez a forrás a Pénzügyminisztérium kalkulációja szerint 65 milliárd forint lesz
- mondta Navracsics Tibor.
A járások ugyanarra az összegre pályázhatnak, mint ami az iparűzési adó többleteként megjelent, ugyanakkor ha ez a többlet az évi 250 millió forintot nem éri el, akkor a költségvetés kiegészíti ezt - mondta.
„Azaz legalább 250 millió forintos keretre pályázhat minden járás, a vármegyeszékhely-központú járások esetében ez az összeg 500 millió forintot jelent” - jelezte.
Navracsics Tibor hozzátette: a 174 járásból 135 olyan járás van, ami 250 millió forintos pályázati összeggel rendelkezik, hat megyeszékhely pedig 500 millió forintos keretet kap. A vármegyeszékhely-központú járások esetében is igaz az, hogy ha az iparűzésiadó-többlet nem éri el az 500 millió forintot, a költségvetés kipótolja 500 millió forintig.
A tervek szerint összességében 141 járás jut nagyobb fejlesztési forráshoz, mint ami az iparűzési adó többlete lenne, és 33 olyan járás van, ami 250 millió forint feletti többlettel rendelkezik majd 2025-ben.
A többlet összegét garantáltan megkapják a járások - mondta a miniszter, hozzátéve: a pályázat céljait a kormány jelöli meg az előző év őszéig.
A projekt kidolgozására és a pályáztatás menetének lebonyolítására úgynevezett járási fejlesztési fórumok jönnek létre. Ezek vezetői a járásszékhelyi polgármesterek lesznek, tagjai pedig az önkormányzati hivatallal rendelkező települések polgármesterei - ismertette Navracsics Tibor.
A döntéseket a fórumoknak kétharmados többséggel kell meghozniuk, aminek egyik célja, hogy„tompítsák a város és környéke közötti esetleges ellentéteket”
- tette hozzá.
A miniszter jelezte: a Versenyképes járások programról szóló tervet ismertette az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa előtt is, és bízik abban, hogy az önkormányzati szövetségek is támogatni fogják a tervezetet, amivel minden évben garantált fejlesztési forráshoz juthatnak a járások.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével
Hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével - közölte Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelölt szerdán este a Facebook-oldalán.
2026. Április 30. 07:25, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra - közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
