Városlista
2026. július 2, csütörtök - Ottó

Hírek

2012. November 09. 11:14, péntek | Belföld
Forrás: MTI

Mesterházy: az MSZP és az Együtt 2014 szavazótábora kiegészítheti egymást

Mesterházy: az MSZP és az Együtt 2014 szavazótábora kiegészítheti egymást

Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint pártja és az Együtt 2014 mozgalom szavazótábora kiegészítheti egymást, lehetővé téve a kormányváltást 2014-ben.

Mesterházy Attila a Medián legújabb közvélemény-kutatásának hírére - amely szerint az Együtt 2014 választói mozgalom máris a legjelentősebb ellenzéki erővé vált - a TV2 Mokka című műsorában pénteken azt mondta: jó hír, hogy a felmérés alapján a demokratikus ellenzéknek több szavazója van, mint a Fidesznek.
A szocialista pártelnök szerint ha az MSZP továbbra is teszi a dolgát a baloldali szavazókért, az Együtt 2014 pedig meg tudja nyerni a liberális, konzervatív és bizonytalan választókat, akkor jól kiegészíthetik egymást, és "el lehet zavarni ezt a kormányt".
Hozzátette: az MSZP támogatottsága 2009 óta most a legnagyobb a teljes népességben, így a szocialista párt nélkül "egészen biztosan nem lesz kormányváltás".
Mesterházy Attila arról is beszélt, hogy az ellenzéki együttműködés nem korlátozódhat a választásokra, abban is meg kell állapodni, hogy mi történjen a kormányváltás másnapján, az MSZP ezért küldi el szakpolitikai programjait a demokratikus ellenzéki pártoknak, mozgalmaknak és a szakszervezeteknek.

Címkék: Pártok-MSZP

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 02. 09:00, csütörtök | Belföld

Velkey György László: Szijjártó Péter kétmilliárd forintért bérelt magánrepülőgépeket tavaly

Szijjártó Péter volt külügyminiszter tavaly több mint kétmilliárd forint értékben bérelt magánrepülőgépeket \"a magyar adófizetők pénzéből\" - írta a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Július 02. 06:46, csütörtök | Belföld

Katasztrófavédelem: nyugaton és keleten is vihar okozott károkat

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerda délután, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét

2026. Július 02. 06:43, csütörtök | Belföld

Magyar Péter: a kormány döntött a százezer forintos iskolakezdési támogatásról

A kormány döntött a százezer forintos iskolakezdési támogatásról - közölte a miniszterelnök Facebook-oldalán.

2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld

Országos közlekedésszervező és gördülőállomány-kezelő társaság jön létre az uniós források felhasználhatósága érdekében

Benyújtotta kedden a kormány az országos közlekedésszervező és az országos gördülőállomány-kezelő társaság létrehozása érdekében szükséges törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.