Hírek
2012. Szeptember 12. 05:00, szerda |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Kiterjesztenék a diákhitelt
A napokban eljuttatja a kormánynak legújabb javaslatcsomagját a Magyar Rektori Konferencia.
A dokumentumban az intézményvezetők többek közt azt kérik: ne csak a gólyák, hanem a felsőbb évesek is igényelhessék a Diákhitel 2-t. Továbbá kezdeményezik azt is, hogy az önköltséges hallgatók is részesülhessenek tanulmányi ösztöndíjban – közölte a Magyar Nemzettel Mezey Barna, a testület elnöke.
A testület konkrét jogszabály-módosító javaslatokat is tesz. Ajánlásaik egy része a finanszírozásra vonatkozik, elsősorban arra, hogy milyen ellenpólusokat lehetne felépíteni, amelyek a csökkenő állami támogatást helyettesítik, ellensúlyozzák, pótolják. Mezey Barna azt mondta, szeretnék elérni például, hogy a piac szereplői is átvállalhassák utólagosan a hallgatóktól a diákhitel visszafizetését – mint ahogy az állam teszi majd ezt a közszolgálatban elhelyezkedők esetében –, s a cégek mindehhez adókedvezményt kapjanak. Ugyancsak adókedvezménnyel ösztönöznénk azokat a vállalatokat, alapítványokat, amelyek ösztöndíjak felkínálásával szállnak be az ágazat, a hallgatók támogatásába. Javasolják továbbá, hogy a Diákhitel 2 igénylésének lehetőségét nyissák meg a már felsőoktatásban tanuló önköltséges hallgatók előtt is, és ne csak felmenő rendszerben vezessék be az új, kötött felhasználású konstrukciót. Hozzátette: a minőség javítását szolgálná, ha a döntéshozók változtatnának a tanulmányi ösztöndíj szabályain is.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 17. 10:04, péntek | Belföld
Orbán Viktor: olyan választás előtt állunk, amely eldönti a háború és béke kérdését
Olyan választás előtt állunk, amely eldönti a háború és béke kérdését, az amerikai választással együtt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.