Hírek
2012. Augusztus 31. 15:15, péntek |
Belföld
Forrás: MTI
Jobbik: a kilakoltatottak öt év után mentesüljenek adósságuk alól!

A Jobbik az alaptörvény módosítását kezdeményezi annak kimondására, hogy - a büntetőeljárások kivételével - senkit se lehessen időhatár nélkül "anyagi és erkölcsi függésben" tartani.
A párt elképzeléséről Z. Kárpát Dániel országgyűlési képviselő beszélt pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Mint mondta, azt kezdeményezik, hogy az ingatlanukat vesztett adósoktól öt év után ne követelhessen senki, semmilyen jogcímen tartozást az érintett korábbi adósságára hivatkozva. Az ellenzéki politikus szerint javaslatukra azért is nagy szükség van mert a "banki praktikákat" megengedő jogi környezet miatt jelenleg 170-190 ezer, 90 napnál régebb óta tartozó embernek mondták fel a hitelét, a kormányzati eszközkezelő pedig közülük legfeljebb csak 25 ezer adósnak adhat segítséget. Hangsúlyozta, ötletük megvalósulása a bankokat is tisztességesebb hitelezésre ösztönözné, hiszen így már biztosan nem adnának kölcsönt láthatóan hitelképtelen személyeknek. Z. Kárpát Dániel szerint a jelenlegi törvények illegalitásba kergetik a kilakoltatott adósokat, akiknek sok esetben - hiába vesztették el házukat, lakásukat - még gyermekeik árvaházba kerülésével, illetve eredeti tartozásuk több tízszeresének visszafizetésére is fel kell készülniük, aminek részeként a végrehajtók a törvényes jövedelem 33-50 százalékát azonnal letiltják számlájukról. A Jobbik képviselője emlékeztetett korábban éppen ezen terhek mérséklése érdekében kezdeményezték a végrehajtói jutalékok csökkentését.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 18. 07:14, szerda | Belföld
Parajd - Az SZTE mérései szerint határérték alatti volt a Maros és a Tisza sókoncentrációja a hétvégén
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakembereinek mérései szerint a hazai határérték alatti volt a víz sókoncentrációja a Maros magyarországi és a Tisza szegedi szakaszán a hétvégén
2025. Június 18. 07:10, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: az elmúlt évek egyik legjelentősebb evakuációs műveletére került sor
Az elmúlt évek egyik legjelentősebb evakuációs művelete került biztonságos szakaszba, a kormány 87 magyar és egy amerikai állampolgárt szállított haza a Közel-Keletről
2025. Június 18. 07:05, szerda | Belföld
Orbán Viktor: a tét Magyarország energiaellátása
Tegnap elindult egy fontos csata Brüsszelben. A tét Magyarország energiaellátása - írta Orbán Viktor miniszterelnök keddi Facebook-bejegyzésében.
2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld
Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk
Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.