Hírek
2014. Június 27. 05:00, péntek |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Csak Kecskeméten gyártják majd az új Mercedest
Kizárólag a kecskeméti gyárban készül majd a Mercedes-Benz új, CLA Shooting Brake nevű kompakt modellje - közölte a cég az MTI-vel. A modellt először az év végén mutatják be, piaci bevezetésére 2015 első félévében kerül sor. A jármű az ugyancsak kizárólag Kecskeméten készülő CLA osztály kompakt változata lesz.
Az új projekttel a cég tovább erősíti kecskeméti telephelyét, ahol már három műszakban folyik a termelés - idézi a közlemény Dieter Zetschét, a Daimler AG elnökét, a csoport Mercedes-Benz részlegének közvetlen főnökét.
A kecskeméti Mercedes-gyárban 2012 márciusa óta készülnek a B-osztály modelljei, 2013 januárja óta pedig a CLA négyajtós kupé is itt készül. A kecskeméti üzem rastatti partnergyárával közös termelési hálózatban gyártja a Mercedes-Benz kompakt járműveit.
A cég közleménye szerint az idén januártól májusig 173 318 kompakt modellt adtak el világszerte, 24,5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
A Mercedes-Benz kecskeméti gyára a 2012-es 0,9 milliárd euró nettó árbevétel után 2013-ban 2,1 milliárd euró nettó árbevételt ért el. Az üzemben tavaly 109 ezer autó készült, a létszám a 2013 év végi 3200-ról az idén május végére 3500-ra nőtt.
A CLA modell iránti kereslet miatt a gyárban május 5-én indult be a harmadik műszak. A cég május végén azt közölte, hogy az idén Kecskeméten 145 ezer személygépkocsi gyártását tervezik.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 21. 12:17, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: nukleáris megállapodás jött létre Magyarország és Japán között
Nukleáris megállapodás jött létre Magyarország és Japán között, a két ország ennek alapján együtt fog működni egyebek mellett a kis teljesítményű és helyigényű atomreaktorok technológiai fejlesztésében is
2024. Május 21. 10:06, kedd | Belföld
Hét jármű ütközött az M7-esen Budapest felé Törökbálintnál
2024. Május 21. 10:02, kedd | Belföld
Éjfélkor jár le az szja jóváhagyásának határideje
Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni.
2024. Május 21. 06:00, kedd | Belföld
Hajóbaleset Verőcénél - Őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát
Segítségnyújtás elmulasztása miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát hétfőn - közölte a rendőrség a police.hu-n.