Hírek
2016. Március 20. 08:41, vasárnap |
Sport
Forrás: mti
Alonso brutális balesete után Rosberg győzött az idénynyitón - VIDEÓ

Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a Forma-1-es idénynyitó Ausztrál Nagydíjat vasárnap Melbourne-ben.
A 30 éves versenyzőnek ez volt pályafutása 15. futamgyőzelme, s sorozatban negyedszer diadalmaskodott, ugyanis a tavalyi szezon utolsó három viadala szintén az ő sikerével zárult.
Rosberg mögött világbajnoki címvédő csapattársa, a brit Lewis Hamilton végzett a második, a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája pedig a harmadik helyen.
A hazai közönség előtt szereplő Daniel Ricciardo (Red Bull) negyedik lett, míg a most debütáló amerikai istálló, a Haas francia versenyzője, Romain Grosjean hatodikként zárt.
A rajtprocedúrát, s így a felvezető kört is kétszer kellett teljesítenie a mezőnynek, mivel Danyiil Kvjat (Red Bull) autója műszaki hiba miatt a start előtt megállt.
A második rajt már sikeres volt, de az első kockából induló Hamilton nagyon rosszul kapta el a piros lámpák kialvásának pillanatát, így a harmadik helyről startoló Vettel, valamint Kimi Räikkönen (Ferrari) és Rosberg is megelőzte, sőt, a vb-címvédő egészen a hatodik helyig csúszott vissza.
Az első kör végén Vettel, Räikkönen, Rosberg, Max Verstappen (Toro Rosso), Felipe Massa (Williams), Hamilton volt az élmezőnyben a sorrend, ami az első kerékcserék után minimálisan változott. Rosberg feljött másodiknak, Hamilton pedig megelőzte Massát.
A 18. körben Fernando Alonso (McLaren) és Esteban Gutierrez (Haas) látványos balesete miatt a pályára küldték a biztonsági autót, sőt, az aszfaltra került törmelékek eltakarításának idejére félbe is szakították a futamot.
A versenyzés nagyjából negyedórás szünet után folytatódott, a dobogós helyeken Vettel, Rosberg, Räikkönen volt a sorrend, Hamilton hetedik volt. Räikkönen autója a 23. körben meghibásodott, így a finn pilótának fel kellett adnia a versenyt.
Vettel a 36. körben ismét a boxba hajtott új gumikért, a kerékcseréje azonban lassúra sikerült, így Rosberg és az időközben felkapaszkodó Hamilton is elé került.
A hajrában Vettel valamivel közelebb került Hamiltonhoz, de megelőznie nem sikerült riválisát, sőt, két körrel a leintés előtt hibázott is, elszállt az esélye az előzésre, így az idei szezonnyitó kettős Mercedes-sikert hozott.
A vb két hét múlva, Bahreinben folytatódik.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 03. 07:12, péntek | Sport
Győzött a Ferencváros az Európa Ligában
A magyar bajnoki címvédő Ferencváros Varga Barnabás góljával 1-0-ra nyert a belga Genk vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök esti második fordulós mérkőzésén.
2025. Október 03. 06:59, péntek | Sport
Férfi kézilabda klub-vb - Ezüstérmes a Veszprém
A Veszprém ezüstérmet szerzett az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokságon, mivel kétszeri hosszabbítás után 31-30-ra elveszítette a Barcelona elleni, csütörtöki döntőt.
2025. Október 02. 07:04, csütörtök | Sport
Európa-liga - Keane: a Plzen elleni második félidős játékra lesz szükségünk Genkben
2025. Október 01. 07:49, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Balogh Botond újra a keretben
Balogh Botond ismét bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely az októberben sorra kerülő, örmények és portugálok elleni világbajnoki selejtezőkre készül.